top of page

Rólunk

Minden egy 17m2-es garázsban kezdÅ‘dött. (Galériában majd találsz pár képet róla) Ha minden igaz 2005-öt írunk, olyan rég volt, hogy talán igaz sem volt. Akkoriban dolgozott kemény egy fÅ‘ a cégben. Volt pár dolog a polcon, de annak is örültünk, hogy egyáltalán van az a pár dolog. Gázkészülék alkatrész volt a fÅ‘ profilunk, majd hamar kibÅ‘vítettük teljes épületgépészeti palettával illetve egy másik garázzsal amibe anyukám 323-as mazdája állt (jelzem ma is megvan, 145.000 km-t mutat az órája és 2019-ben 21 évesen jó egészségnek örvend), na meg a sok anyag bepolcozva plafonig. 

2010-ben jött a felismerés, tovább kell lépni. Anyai nagyapám telkét, házát felhasználva nemcsak nagyobb helyre költöztünk, de portfóliónkat kibÅ‘vítettük építÅ‘anyaggal is. A kereskedelem élére sikerült megnyernem feleségem édesanyját aki már régóta a szakmában tevékenykedett és egyébként évek óta rágtam a fülét e miatt. Azért remélem figyelitek, hogy 2010-et írunk nem sokkal a gazdasági válságot követÅ‘en vagyunk. Ez azért fontos, mert helyt-helyt "bolondnak" néztek minket, engem, hogy ilyenkor akarunk mi építÅ‘anyag kereskedelembe belefogni. Nekünk lett igazunk, nem bántuk meg. Azóta számos bÅ‘vítésen, újításon, átalakuláson és miegymáson mentünk keresztül és robogtunk, robogunk elÅ‘re töretlenül. Ma már 200m2-es bemutatót terem mellett közel 500m2-es fedett raktár és majdcsak 4000m2-es területen várjuk kedves vásárlóinkat. Mára a térség egyik meghatározó kereskedésévé nÅ‘ttük ki magunkat.

Tudjuk hol van lent mert onnan jövünk, és nem felejtjük, de most arra vagyunk kíváncsiak, hol van a fent és milyen magasra tudunk felmászni. Fejlesztési ambíciónkból mit sem veszítve folytatjuk munkánkat.

Hogy miért beszéltem egész végig többesszámban, elmondom. Mert soha sem voltam egyedül. Mindig ott volt nekem a családom és ha már mára sajnos foghíjas is, de azért még mindig ott vannak mellettem. Ez az úgynevezett FamilyPower amiben egyik nagytiszteletű barátom szerint rejlik az erÅ‘m, erÅ‘nk, lehet igaza van. Nem is olyan rég volt egy merészebb ötletem. Elmeséltem a feleségemnek, aki másnap annyit mondott nem szeretném, ha megvalósítanád, de ha mégis belevágsz, én maximálisan melletted állok és támogatlak mindenben.

Ezúton köszönöm a családomnak, édesanyámnak, édesapámnak, feleségem szüleinek a sok támogatást és a belém vetett bizalmat és nem utolsó sorban feleségemnek, mert nélküle ez nem menne.

A gázkészülék alkatrész bolt édesapám ötlete, vágya álma volt. Ha azt 2005-ben nem csináljuk meg, most ki tudja merre járnánk.

​

ügyvezetÅ‘

Darányi Antal

értékesítÅ‘, szaktanácsadó

Borbély Anikó

telepvezető

Molnár László

kereskedelmi vezető

Tanka Sándorné

területi képviselÅ‘

Somogyi Gyula

pénzügy, könyvelés

Dné Tanka Irén

bottom of page